Bizonyos helyezetekben mindannyiunknak nehéz azzal szembenéznie, hogy miért marad benne egy tartósan gyengítő kapcsolatban.
Talán egymásból próbáljuk meg kipréselni azt az idealizált szülőt vagy családképet, amelyet anno valami oknál fogva nem kaptunk meg?!
Következzen egy olyan "gondolatébresztő" lista, amelyet a munkám alapján szedtem össze.
Először is talán azért maradok benne a régen "lefőtt kávéban", mert van valamilyen hasznom belőle vagy mert két rossz közül ez a jobb. („Egyedül? Együtt?”) Lehetséges, hogy a nyereséget a pénz jelenti vagy a másik szülőként való jelenléte, "bébiszitterkedése", de adhatja a társadalmi státusz is.
Szintén haszon lehet az "anyáskodás" vagy, hogy az áldozatszerepen való "pörgés" miatt nem kell önmagammal - a saját ürességemmel, a bukásaimmal, sőt csalódásaimmal - szembenéznem.
A csodavárás a következő marasztaló tényező. Vannak tehát olyan személyek, akik abban reménykednek, hogy majd a párkapcsolatukban "csoda" fog történni. Megszállja a másikat például az ihlet és elkezdi benne a nőt/férfit tisztelni. Bizonyos szituációkban ezt hívatjuk "reménytelen reménynek"...
A „nem kapott még eleget” mellett a tudattalan „vezeklés” szintén marasztaló tényező lehet egy gyengítő kapcsolatban való maradás mögött. Mindezek hátterében elakadt gyász, céltalanság és magány bújhat meg.
Mások pedig azért maradnak benne a rossz párkapcsolatban, mert odahaza azt tanították nekik, hogy minden kapcsolat működőképes. Egyesek ezt hozzák otthonról. Ezek szerint a nő feladata, hogy mosson, főzzön, vasaljon, gyereket neveljen, „gombkitűzőként” ott díszelegjen a férje „zakóján”, természetesen még pénzt is keressen, mindazok után pedig tűrje a sorsát. A férfi oldaláról ezt az "örökséget" a reggeltől estig történő munkavégzés jelentheti - a pénzkereső "biodíszlet" szerepében...
Az önmagamért való kiállásomat gátolhatja még a megküzdéstől való félelmem és az önbizalomhiányom. Vannak ugyanis olyan személyek, akik nem tudják az életüket önállóan elképzelni, mert vagy nem látják magukat egyedülállóként életképesnek, vagy az a hiedelmük, hogy ők már úgysem kellenének másnak. Persze nem is tesznek magukért semmit, mint például önálló bankszámla nyitása, saját baráti kör működtetése, rokoni kapcsolatok ápolása, munkavállalás, továbbtanulás, hobbi, erőforrások feltérképezése, életmódváltás, szakember felkeresése.
Újabb személyek pedig a nőiességüket láncolják oda a párjukhoz. „Ha nincs férjem, akkor megszűnök nő lenni?!” Ezek az emberek inkább szenvedve benne maradnak a párkapcsolatukban, és nem kímélve sebzik magukat, minthogy felnőnének. „Megéri” tehát az nekik, hogy ők „nők”, illetve az is, hogy például nem kell egyedül aludniuk vagy éppen a mindennapi dolgokban dönteniük. Az urak oldaláról hasonló a dinamika.
A rossz kapcsolatban való bennmaradás mögött lehet még egy olyan, az előbbiekkel összefüggő tényező, hogy nem mer valaki az érzéseiben bízni vagy éppen a belátásaira támaszkodni. Az, hogy egy kapcsolat erősít vagy gyengít, azt nekem kell éreznem és belátnom, nem pedig az anyámnak, a barátaimnak vagy a szomszédomnak. Megkerülhetetlen tehát, hogy én mit érzek és mit gondolok. Ha valakinek az előbb leírt hasznok nem elegek, akkor válaszolhat a következő kérdésekre: „Mi a jó nekem abban, ha azt hiszem, hogy van egy férjem (feleségem) és egy családom? Érzelmileg van-e egyáltalán férjem (feleségem)?”. Néha bizony nehéz ezekre őszintén válaszolni.
Az önmagamban való csalódásnak a felismerése egyáltalán nem egy könnyű műfaj, hát még az esetleges anyagi-lelki csapdahelyzet beismerése. Könnyebb ugyanis egy rossz párkapcsolatban a másikat az elvárásokkal nyomasztanom, mint a saját eszköztelenségemet, a felnőttségem hiányát és a múltban okozott hibáimat belátnom. A bent maradás mögött – ráadásként – egy erős bűntudat szintén meghúzódhat például "Nélkülem biztosan visszazuhanna az alkoholba!"
Végeredményben az időhúzás is több szinten válhat „nyereséggé” – akár bevallja ezt valaki, akár nem. Persze tudom, hogy mindenfajta váltás (válás) újabb stresszel és veszteségekkel jár. Fokozottan igaz ez a párkapcsolatokra - nem beszélve a gyermekek szempontjaira.
A gyengítő kötelékekhez való ragaszkodás újabb "anyaga" lehet maga a harag és a gyűlölet. Pár paradox, de a tartós negatív érzelmek "cseréje", azok sebző jellege ellenére szintén "ragasztanak". Egyes kapcsolatokban - sajnos - a kölcsönös "öldöklés" adja az "intimitást".
Mindezek után merre indulhatok el?
Talán az első lépés, hogy visszatalálok önmagamhoz és a származási családomhoz ("a gyökereimhez"). Elfogadom azt is, hogy a gyermekeimnek sem lehet az jó, amitől naponta szenvedek...
Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél!
Belegondoltál már abba, hogy konkrétan milyen életre vágynál? Nem arra szerettem volna rákérdezni, hogy mit nem akarsz, hanem hogy pozitívan mit kívánsz magadnak? Vannak-e örömteli belső képeid?
Bármilyen élethelyzetben legyél, a saját identitásod erősítése nagyon fontos. Ha viszont továbbra is csak egy kizárólagos kapcsolat/munka köré építetted az életed, akkor sokkal sebezhetőbbé és védtelenebbé teszed magad. Mi lenne, ha az elkövetkezendő hetekben "leporolnád" a régi kapcsolataidat? Mit veszítenél, ha lépésenként alkotójává válnál az életednek? És mi lenne, ha megtanulnál engedni a kapcsolataidban?
Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- El nem küldött levelek
- Női szerepek és elvárások
- Mielőtt elválnál, tanulj meg vitatkozni!
- Hogyan lehet a "mérgező" szülők után saját életed?
- A családod sors tovább él, benned is!
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
